Kezdőlap

Szeretettel üdvözlöm a Kedves Látogatót 🙂 

Kellemes barangolást kívánok az oldalamon!

A menü oldalakon információkkal, és a bejegyzések között pedig folyamatosan megújuló ismeret terjesztő cikkekkel várom az érdeklődőket.

Aki a Fitt – Jógát választja magának a teste-lelke fittségének táplálására, találkozhatunk személyesen a Székesfehérvár, Kinizsi utcában lévő benti és jó idő esetén az udvari helyen, és interaktív internetkapcsolattal.

Udvari környezetben a szabadban, és a teremben:

„Fitt – Jógázzunk együtt”       

Szeretjük érezni az ÉletErőnket:

További videók, ide kattintva:

Fitt-Jógám, és amit fontosnak tartok benne.

Volt sportoló és egészségügyi szakdolgozó szemével fontosnak tartom a mában, hogy urbanizált, rohanó világunk környezetében időnként visszatérjünk testünk – lényünk természetes igényéhez a rendszeres mozgáshoz, a mozgás nyújtotta lehetőségekhez.

Életkortól függetlenül, megéljük a mozgás örömét, és visszaérkezve a mindennapi környezetünkbe hasznosítani tudjuk az órák alatt elért eredményeket.

Túl-, és alul terhelt testtájainkat nyugalomba és mozgásba hozva igyekezvén a természetes működést elérni, funkcionálisan kiegyenlíteni, kiigazítani,  statikus és dinamikus gyakorlatokkal, relaxációval megfűszerezve.

Hogyan tesszük ezt?

Tibeti és Hatha jóga gyakorlatait tanuljuk, gyakoroljuk.  A Pilates a jógából is ered, így amikor a talajgyakorlatait használjuk, akkor gazdagítjuk a lehetőségeinket. Dolgozunk még a komplexebb céljaink eléréséhez TRX-el (Get-Fit), valamint más eszközökkel amelyek pl.: az egyensúlytartásunk edzéséhez ad támogatást, stb. .

– Rózsa –

Jóga 8 lépésben.

Fitt-Jóga  8 lépésben

1.-4. lépés: Felkészülünk – Alapozunk – Tanulunk

Célunk: alapozás. 

Mint egy ház építésénél, az alapozás nagyon fontos. Alapozunk tehát és hagyjuk azt „kötni” 🙂  Bővebben….

Ötödik lépés. Elmélyítés

Felépítés – kitartás – lebontás. Ebben a szakaszban már érezzük az erőnket, a teret magunk körül, ami igen jó érzéssel tud eltölteni bennünket.  Bővebben...

Hatodik – hetedik lépés: Áramlás / Rugalmasság.

Ebben a szakaszban már elég erősek vagyunk, a hétköznapi életben is érezzük a jótékony hatásokat. A gyakorlati kivitelezés nem okoz kihívást.  Bővebben...

Nyolcadik lépés: „a  légzés hajtja a ritmust”.

A következőkben a cél elérése már nem küzdelmes. Ez az állapot kapcsol ki igazán, a maga ….  Bővebben...

Közben megismerkedünk az egyszerű légzésgyakorlatokkal, tanulunk relaxálni az órák végén. 

Névjegy

Egészségügyi szakdolgozóként kezdtem a pályafutásomat. Ahogyan az életéveim haladtak előre, a kíváncsiságom, a környezeti változások hoztak nálam is olyan igényeket ami alapján kutatni kezdtem az emberi test és lélek mélyebb értelmű rejtelmeit, a természetesebb életmód lehetőségeit.

Erre az érdeklődésre alapozódott a szakmai fejlődésem is.

Kineziológus, Life coach szakirányok mellett nagy szeretettel illesztettem be a saját életembe is a jógát.

Az 1999. és 2000. években az ALTERNA TGY-képző központban tanultam, és az Okleveles Mozgásterapeuta képzésén  végeztem. Itt  többek között a Dr. Vígh Béla feldolgozása alapján Hatha jógát, és Tibeti Jógát tanultam.

Egyéb továbbképzéseim: Dorn-féle gerincterápia, Trigger-, és Tenderpont terápia.

Jelenleg a BHF -re járok jóga továbbképzésre, és tervezem a főiskola BA képzésén a Jógamester szakot elvégezni.

 

 

Hírek, események és ismeretterjesztő cikkek a Jógáról.

A jóga szerint…

A jóga szerint a fiatalság fontos fokmérője a gerinc hajlékonysága. Mindenesetre számos gyakorlat segíti ezt elő a gerinc több irányban való mozgatásával. A jógagyakorlatok számát tekintve igencsak túlsúlyban vannak a gerincgyakorlatok. Az ászana rendszerre legjellemzőbb, hogy a gerincet valamilyen irányban tornáztatja. Tehát mondhatjuk, hogy a jóga nagyrészt a gerinc jógája. Ami a mai sokszor egyoldalúan …

A Jógánk célja és felosztása.

Amivel találkozik a velem Jógázó. Avagy a Hatha – jóga és Nyugati szellemi Jógánk. Modern szóhasználattal a jóga a testi-lelki harmónia megteremtésére törekszik, a test egészségére is kiváló hatású. Nyugati megjelenése „két-színű”, ugyanis egészségmegőrző és fittnes tevékenységi körben a sporttudományok/rekreáció területén is megjelent, valamint a kiegészítő alternatív terápiák között úgyszintén. Magyarországon Sz. Jezudián (Bp-en sport-, …

2019. szeptemberi hírek. Órarend.

(Az órarend megtekintéséhez kérem kattintson a fenti Órarend sorra.) 2019 szeptember közepétől ismét Fitt – Jóga órák lesznek jövő év június végéig. Változatos eszköztárunk és óra-, tanfolyam típusaink újból bővültek. Továbbra is maximum 5 fős csoportokban dolgozunk együtt a személyes célokért. Órák és tanfolyamok formájában fejlődünk és tanulunk, mindenki a saját tempójában haladva. Nagy örömmel …

Elérhetőség

Papp Rózsa Rozália

Székesfehérvár, Kinizsi utca  17. szám.

Telefon:  06 20 5 628 626

Email: info.papprozsa@gmail.com

Facebook oldal: Jóga Székesfehérvár@papprozsarozalia

Amíg a járványhelyzet nem engedi, internetkapcsolattal és élő adásban innen közvetítve, interaktív órák a kora délelőtti – késő délutáni órákban:

Alkalmas idő esetén a szabad ég alatt, egyéni, vagy kiscsoportban. Személyenként 25 nm területtel, az aktuális szabályokhoz alkalmazkodva:

Internetkapcsolattal, élő adásban interaktív órák innen közvetítve, a kora délelőtti – késő délutáni órákban, egyéni, vagy kiscsoportban: